A munkám során sok emberrel találkozok, akiknek téves információi vannak a borfogyasztással kapcsolatban. Mindig igyekszem helyesbíteni ezeket a tévhiteket.

Most lehetőségem nyílt arra, hogy szélesebb körben is megosszam a borfogyasztás egyszerű alapjait és így kellemesebbé tegyem a borozgatást.

Pohár:

Sajnos nincs annyira elterjedve a borkultúra, hogy minden háztartásban legyen borospohár készlet. Saját tapasztalat, hogy mikor vendégségbe mentem, akkor egy sima pohárban kaptam a bort. És az nem ugyanolyan… És nem csak azért, mert nagyzolni akarok, hogy „lögyböljem” a bort. De, meg kell adni a módját. Természetesen nem a boroskólára gondolok ilyenkor. Másfelől a bor is másképpen viselkedik a megfelelő pohárban. Jobban meg lehet nézni a színét, jobban koncentrálja az illatokat. Ráadásul a vörösbornak hely kell, hogy levegőzzön. Azért szokták forgatni a pohárban a bort, hogy a benne rejlő illatok és ízek kiszabaduljanak. Ezért olyan öblös a vörösboros pohár. A fehérbornak nem kell ekkora tér, ebből következik, hogy annak elég kisebb pohár is.

Sok filmben lehet látni, hogy a pohár fejét fogják meg. Ez egy brandy esetében teljesen megfelelő, hisz annak kell a kéz melege, hogy teljes élvezetet nyújthasson. A boroknál viszont nagy hátrányt jelent, mivel így csak a borunkat melegítjük fel. Ezért a borospoharat a száránál, vagy a talprészénél fogjuk meg, így megkíméljük a borunkat a felesleges plusz hőtől.

Hőmérséklet:

Nagy általánosságban, ha megvesszük a bort és hazavisszük az az első, hogy berakjuk a hűtőbe függetlenül attól, hogy az fehér, vagy vörösbor. Vagy, ha először a spájzba rakják, akkor is fogyasztás előtt jól lehűtik. Az egyik ismerősöm azt mondta, hogy a vöröset jól le kell hűteni, a fehéret meg lehet inni úgy, ahogy megvettük a boltban. Tévedés! A fehérbort mindenképpen le kell hűteni 10 fok környékére, mert úgy a legélvezetesebb. Természetesen, akinek nincs erre megfelelő eszköze, ne aggódjon, 1-1 fok eltérés még nem tragédia (maximum, ha éppen egy borversenyen van az a bor).  A vörösbort 16-18 fok körül a legideálisabb fogyasztani.  Ehhez elég egy hűvösebb kamra vagy néhány perc a hűtőben. De nem több! A hideg vörösbort felesleges meginnunk, mert nem érezzük ki azokat a különleges zamatokat, amiket a bor nyújthat.

Dekantálás:

Hétköznapi szóval: levegőztetés. Ezt a vörösboroknál ajánlatos elvégezni, mert azok a levegővel érintkezve mutatják meg az igazi arcukat. Akár ki is lehet próbálni, hogyha kibontunk egy üveg vörösbort, rögtön megkóstoljuk, majd a pohárban hagyva 20-30 perc múlva ismét belekortyolunk. Teljesen már ízeket érezhetünk ilyenkor.

Ha valakinek nincs dekantáló kancsója, ami rövid idő alatt átszellőzteti a bort, annak türelme kell, hogy legyen. 20-30 perc alatt átszellőzik a bor. Persze ezt az időt lecsökkenthetjük azzal a bizonyos „lötyögtetéssel”, amikor a bort a poháron belül keringetjük. A borozáshoz idő kell. Ez nem egy pálinka, amit, ha ízlelgetünk is, hamar lecsorgatjuk a torkunkon.

Összegzés:

A borhoz kell egyfajta igényesség és érettség. Ezt nem lehet, vagyis inkább nem érdemes egy húzásra meginni, mert akkor oda az élvezet. Saját tapasztalat, hogy többféle bort érdemes kipróbálni, mert a változatosság gyönyörködtet. Természetesen mindig vissza-vissza lehet térni a régebben kóstolt borokhoz. Ilyenkor sok emlék éledhet újjá, amit az első kóstolásnál átéltünk.

Sokan kritizálják azokat, akik csak édes bort isznak. De, ha visszatekintenek, akkor talán ők is így kezdték. Egy pohár tokaji aszúval, mint ahogy én is. Van, aki megmarad ezen a szinten, mert neki így a jó. Van, aki tovább lép a sima édes borok felé, majd lassan a félédes, félszáraz is elkezd ízleni, és szinte észre sem veszi, hogy már száraz fehérbort iszik. Onnan már csak egy lépés a száraz vörösbor, ahol az ízek sokasága várja. De ami a fontos, erőltetni nem szabad, mert csak elutasítóbb lesz.

Saját élmény, hogy volt egy baráti társaság, ahol egy kisebb pincészet fehérborával kínáltam meg a társaságot, akik édes bor kedvelők voltak. Meg is ittak 1-1 pohárral és ízlett nekik, bár mondták, hogy valami kis furcsaságot éreztek a boron, de nem tudták megmondani mi az. Miután kiöntöttem nekik a második pohárral, akkor árultam el, hogy amit eddig ittak, az egy kései szüretelésű, de száraz bor volt. Édeskés jegyei voltak, de a korty végén, amit éreztek, az a szárazbor jellegzetessége volt. Azóta néhányan áttért a szárazborokra.

Ezzel azt akartam megfogalmazni, hogy a megfelelő borral, fokozatosan el lehet érni azt, hogy szélesítsük az ismereteinket. Tanácsolom, hogy mindenki forduljon bizalommal az eladóhoz és nyugodtan kérjen segítséget tőle.

Laurinyecz László